Vers teljes:
Lévai Zsófi Erzsébet: Mohácsra emlékezem
Mohácson születtem, szívemnek a legszebb magyar tájon,
Kisgyermek voltam, akkor nem elmélkedtem eme bajon.
Mit leírok, Édesapám mesélte nagyobb életemben,
Mi történt Mohácsnál, a nagy veszedelemben.
Elmesélte azt is, mi történt addig,
Kérlek olvasd irományom türelmesen végig.
Én még akkor kicsinyke, eleven gyermek voltam,
Gondok nélkül, a kutyánkkal, porban játszadoztam.
Bakócz Tamás esztergomi érsek, az örök városba, Rómába utazott,
Reménykedve, hogy ő lesz a pápa, s így segítheti Magyarországot.
A török akkor a legnagyobb fenyegetést jelentette hazánkra,
Segítség és pápaság helyett a II. Gyula pápa elküldte keresztes hadjáratára.
Franciaország sok nemzettel szemben a szultánnal kötött szövetséget,
300 évig töretlenül, odaadással segítve az oszmán nemzetséget.
Ellenük sok csatát vívott, dicső múltú hazánk is tehetetlen,
Belviszályok dúltak, hadsereg sincs már, országunk így lett védhetetlen.
Hiába volt Mátyás király török elleni egykori nagy törekvése,
Kiderült II. Ulászló, akkori királyunk minden gyengesége.
Országunknak hatalmas teher volt a határok védelme,
Az ürességtől kongó kincstár, minden királyok félelme.
Nem volt had, se pénz, se vagyon, a hadra kelésre,
Végül közadakozás és a pápa sietett hazánk segítségére.
Már a Hunyadiak is bátran küzdöttek a török seregek ellen,
Most Bécs volt a cél, hűségünk a Habsburgokhoz töretlen.
Követ jött hazánkba, a szultán küldötte, de királyunk hajthatatlan,
Az áthaladás kérése, a Habsburgokhoz való hűség miatt méltatlan.
Szulejmán, céljáért, hadat indított II. Lajos ellen,
Hisz tudta, erős és nagy serege legyőzhetetlen.
28-án a szultán visszavonhatatlan parancsára,
A serege felállt, hogy készüljön a másnapi csatára!
1526.augusztus 29-én egy nagy mezőn, Mohácstól délre,
Támadás helyett kész a magyar sereg védekezésre.
Magyarok, horvátok, szlovákok, spanyolok, szerbek,
Csehek, németek, lengyelek és a pápa küldte seregek.
Mekkora hadsereg! Tekintélyes erő!
Mégis, az oszmáné többször nagyobb haderő…
Országunkat, szeretett hazánkat, mindenáron meg kellene védeni,
Most sem szabad a töröknek utat engedni, megfutamodni, félni.
Ó, Istenem! Segítsd meg országom!
Mindenem mim van, kezedbe ajánlom!
Mennyit szenvedett már-e nép…
Rabigába kell fejét hajtani mindenképp?
A csatamezőtől keletre hömpölyög a Duna, itt ártere mocsaras,
Eszék felé a Borza patak, mellette terasz, mely hadaknak feljutni magas.
Türelmetlen várják Szapolyai János 20-25 ezer fős seregét,
Frangepán Kristóf vezette horvát-szlavón bánság haderejét.
Tomori Pál és Szapolyai György hirtelen döntött a csata mellett,
Hátrálni, seregeket bevárni, már idő híján nem lehetett.
Felállt a csatarend a nyári, forró melegben, két vonalban, rendezetten,
Jobbnak Batthyány Ferenc, balnak Perényi Péter, parancsnokok mindketten.
Zsoldos gyalogság áll fel közöttük,
Második vonalban királyunk is köztük.
Órákig álltak, árnyék nélkül, a tikkasztó hőségben, csatajelre várva,
Szemben a félelmetes török fegyvereket és a technikai fölényt látva.
Töröknek nehéz terep volt perzselő napsütésben a meredek teraszra feljutni,
Miként felértek, helyüket foglalva már fáradtak voltak harcolni.
Szulejmán, megfáradt serege hallatán haditanácsot tartott,
Döntés született, az elcsigázott csapat végül letáborozhatott.
Balszárnyról Bali bég, cselesen egy csapat akindzsival,
Jobbszárnyunk mögé készült tábort verni, saját osztagával.
Tomori látva ezt, a sereghez oldalvédet küldött ellenük,
Ruméliaiknak végre sikerült a teraszról leereszkedniük.
Királyunk, hallva ezt, hirtelen parancsot ad a támadásra,
Esélyt látva az elcsigázott törökök ellen, győzedelmes csatára.
Jobbszárny a gyalogsággal, több órányi állás után indult ellenük,
Míg a törököknek nehézkesen, végre sikeredett tábort verniük.
Vágtat a lovasság, gyalogság rohamoz!
Menekült a török! Ez nagy zűrzavart okoz!
Tomori látva sikerét, siet a királyt ekképp kérni,
Induljon a második csatasor is hamarjában háborúzni.
Szulejmán nagy serege szerencsére még nem érkezett meg,
Győzhetünk!! Második hadtestünk a ruméliait lepte meg.
Ó, Istenem, miért nem tartóztattad őket fel?
Szulejmán seregével miért nem késhetett egy napot el?
Sortüzek, ágyúdörgések zaja hallatszott messzire,
A magyar sereg menekült, álltak már vesztésre.
Négy órás küzdelem után csak halál jött fegyverből,
Sűrű könnyek hullottak sötétben a fekete felhőkből.
Tömegsírok, melyekben a mohácsi csata hősei 500 éve nyugszanak,
Rajtaütés vagy kivégzés? Történészek a mai napig ezen tanakodnak.
Királyunknak szerencsésen sikerült az összecsapásból elmenekülnie,
Csele közelében, lovának magáról szerencsétlenül, hirtelen levetnie.
Sérült lova elszaladt, II. Lajos király segítség nélkül a vízbe fulladt,
Országunk három részre szakadt, 150 évig a török rabiga maradt.
Büszkén kiáltom, hogy: Igen! Magyar vagyok!
Voltunk sokszor rabok, most újra Szabadok!
E nemzet már sok csatát vívott hazájáért!
Isten oltalmában szép Magyarországért!
Mert mindig hiszünk, bízunk, remélünk és küzdünk
Szebb, jobb jövő van, Drága Hazánk még előttünk!