Vers teljes:
Mohácsi csillagok
Mohácsi csillagok
Hol egyik, hol másik…
Duna habjain imbolyog;
S örök aranyként fel-felragyog.
Mohács mellett a széles Duna,
Nagy hőstetteknek volt tanúja.
Ma is siratja e nemzet hőseit,
A tengerbe önti arany könnyeit.
Elfeledett, vad, poros harcterek,
Hol ma szelíd rétek rejtekeznek.
Vörösen izzik a pipacs rajtuk,
Piros vérük, örök mementójuk.
Vérző nagy pipacsmező,
Nemzeti nagy hős temető.
Könnyes szemekkel nézi a Nap,
Harmat könnyei földre hullanak.
Drága hős magyar vitézek,
Ellenféltől sose féltek.
Most itt alusszák örök álmuk,
Előttük meghatódva állunk…
Selymes fű alatt szunnyad testük,
A mennybe került dicső lelkük.
Az ég hőstetteik dúdolja,
A szél kitartásuk méltatja.
Csatatérré vált dicső ország,
Oszmán hadak ostromolták.
Túlerővel ők itt szembeszálltak,
Példát adtak; értünk is kiálltak.
A lehetetlent megpróbálták,
Oroszlánként a hazát óvták.
Bár elbuktak, de áldoztuk nem volt hiába,
Üvöltsük hiányuk az örök éjszakába!
Hősök voltak, valódi mártírok!
A bukásuk nem az ő hibájuk!
Csatában vesztettek, de szívünkben élnek.
Ránk hagyták a teljes örökségüket.
Támadók hordáját később elkergették,
Boszporusz hét hegyén túlra; … messze űzték.
Hét vezérnek új s dicső ivadéka,
S újra benépesült a kihalt róna.
Újra virágba borult az elfeledett táj,
Hát nem tudtátok? Nyílik itt még virág!
Az újra kezdés s emlékezés virága,
A hantokon nem nyílhat mégse hiába!
Virágot ültettünk, fát neveltünk,
Erős új országot építettünk.
Több évszázados rabigánk leráztuk,
Küzdelmeink után népünket is felráztuk.
Ma is itt él a nemzet; ír és beszél,
Megerősödve egyre jobbat remél.
Hitét, szívét bizony fel nem adja,
Mártír hősök vére vigasztalja.
Történelem terhe alatt nőtt e nemzet,
Égi vitézek ránk föntről is figyelnek.
Földi népük bizony soha el nem hagyják,
Szívük egy darabját örökre itt hagyták.
Kopjafák tövében sárgán égnek a gyertyák,
Holtak világát élő lánggal világítják.
Kéz a kézben, emlékezve körbe állunk,
Élő láncunkkal hozzájuk kiáltunk.
Ellenségeink azt nem tudhatták:
E népet soha ki nem irthatják!
A mi gyertyánk soha ki nem alszik,
Népünk lelke a végtelenhez kapcsolódik.
Drága fényes mohácsi csillagok,
Fényetek a félholdon is át-átragyog,
De minden földi fényt túl ragyog.
Örök utat mutassatok, vezérlő csillagok!