Vers teljes:
Fülledt, nyári délután, merre vágtat a magyar sereg?
Kinek szemében rémisztő elszántság, remény morajlik,
bár ajkuk csókra, kardjuk vérre szomjazik,
s a vidék köhint, a lovasok maguk mögött felverték a port.
A harcosok buzgón, lázasan várnak.
Némelyik elmormol egy utolsó imát,
A vezér tüzesen Istenért kiált,
majd a kürtszó eljő, az ellenség megérkezett.
Török ront feléd, hazád támadja, hős magyar harcolj!
Vakmerő vitézek kardot rántanak,
fejek hullanak, nyílvesszők ártanak,
s a vidék sikolt, az ágyútól retteg.
Bár a magyar bátor, az ellenséggel nem bír.
Mind hazájáért halt, egy percig se reszketett,
de tragédia, Mohács elveszett,
s a vidék zokog, magyar vértől vörös.
Az ifjú uralkodó fejvesztve szalad.
Nincs menekvés, a halál jő,
Csele képében a királyt elragadja, nincs többé vezető,
s a magyar sereg elhull, így lettünk eltiport nemzet.
Fél évezrede már, hogy elbuktuk a csatát, de nézd, a vidék nevet!
Porból fölkelve, küzdve, tördelve túléltünk,
népek özönlöttek, egybeolvadtunk, őseinkre fölnéztünk,
s lásd, ma erősebb e nemzet, mint valaha volt.