Mohács (Költői mű magyaros versekbe szedetve egy énekben)
-
Verseny:
Mohács 500 versek
-
Beküldte:
Kovács Levente
-
Pályázó neve:
Kovács Levente
-
Pályázó email címe:
leventekovacs12345@gmail.com
-
Vers teljes:
Quis Martem tunica tectum adamantina
Digne scripserit? Horatius
Caesar és Scipio nem ámit engemet,
Achilles se s csuda trójai fegyverek;
Latin emezt, amazt akháj verselje meg,
Armin tetteihez németek kellenek.
Magyar vagyok, hozzám magyaros vers való,
Nem daktilusban vagy jambusban szólaló.
Siess hát dalocskám a déli Dunára,
Sok vértől megfestett hadtérre, Mohácsra!
Rémes történet egy régi esztendőben
Jajszóval volt tűzve ottan esendőben,
Mikoron Szolimán kapzsiságra kelve
Parancsolt s ellenünk indult vala serge.
Sínylődő Sisyphus míg kövét gurítja
A pogány hadakat meg nem számolhatja;
Kevés volna száz év, s száz tucat tudósság
Mondani honunkat hány ezerek ronták.
Dagadott tehát a szultan kevélysége,
Hullt elébb Asia osmannak ölébe,
Majd Bosporust lépve Bizáncot bevette
Oláh- és Rácország hajolt esdekelve.
S magyar földre indult hazánk veszedelme,
Végtelen sorokban végigmenetelve.
Mint Mózes sáskái, akindzsik, jancsárok
Vonultak, véresen villogtak handzsárok.
Hóhérinknak mi mód dobogtak léptei
Beszélni azt szörnyü, szivet reszketteti.
Felettük keselyek penge-toll borítva,
Közöttük arszlánok agyart vicsorítva.
No de elég legyen ennyi sor ezekről,
Túlfontam versemet osmanról, törökről,
Nem juthattam még az ígéretem adni,
A szép magyarokról méltóan szólalni.
Ifju Lajos király hirdette a tractát,
Közelgető csata mikéntjét vitatták.
Ólom súlyozatját mindük magán bírta,
Mégha ily' súly lehet Atlast felborítja.
Nem volt így szorítva Spártának királya,
Holott törte Xerxész százezer perzsája.
Vezéri fők eszes diskurája hangzott,
Két párt eljárása egymásnak viharzott.
Egyik hátrált volna, a többit bevárva,
Mindet összehozva Budának alába,
Hiszen Szapolyai hadaival késett,
„Tétovázni hiba” -így Tomori érsek.
„A törökverésnek mostan van esélye,
Legyűrni lehet, de külön-különjébe”
Nem adott vitára, komor végszót intett;
„Mérkőzésben Isten látja lelkeinket”
Had-sorakozását hát bölcsen kimérte,
Középütt gyaloglag tízezer vitéze,
Jobbszárnyon Temesből Perényit tudhatta,
Balra bősz Batthyányt lovasival hagyta.
No de Szolimán se süllyedt tunyaságban,
Indultak magyarral átellen határban,
Ezer ágyujukkal Dráván átkelének,
Ibrahim ötlötte hadrendet tevének.
Ám Borza folyása előttük nyúlt lápra
Kiállásuk ígyen húzódott sokára.
Tomori ezt látva nem fűlt késelembe',
Szent lángteli szívvel kezdett küzdelembe.
Maga hogy megindult török pereputtyra
Félelmes nagy bárddal csapdosott taktusra,
Kelt is azok között roppant ijedelem,
Hódítónak nem is termett ott kegyelem.
Fegyverre a fegyvert hányták és vetették,
Keresztyén hadfiak maguk remekelték,
Az aszabot rendre rettenesen vágták,
Vagy kettő fertályát kardélükre hányták.
Forgattak jó kézzel villámos vasakat,
Így vívott Godofréd Jeruzsálem alatt!
Mikor megfutottak majdnem a pogányok
Kezdeni korán lett vóna vigasságot…
Vesztünkre érkezett a szultani gárda,
Puskával ijesztő számtalan garázda,
Egy lövedék magát Tomoriba fúrta,
Gyilkos akarattal szerencsénk feldúlta.
Magyar bandérium vezére halálán
Zavarba gyűrüzött tehetetlen állván,
Mint úrias hangszert finoman hangolja
Sergét a kapitány együvébe fogja,
Azonban ha híjjat vezérsége szenved
Niké se segélyez, nem ád győzedelmet,
Miképpen fej nélkül a hadtest is hiányos,
Állapotja kétes, jövője válságos.
E bal-statust török hasznos végén vette,
Keresztyénre magát újfent rávetette,
Mázsás golyóival szertelövöldözve
Daliás vitézink igen meggyötörte.
Lajos király fölött végveszélyü felleg
Tízezer janicsár zúgott dörgedelmet,
Királyi fejét az osmánnak nem adta,
Sírhelye legyen bár a Csele-patakba!
Pogány mulatott, míg színjava elveszvén
A Hon gyásztort tartott alélt gerjedelmén,
Te, ólomgolyócska mi Tomorit érte
Jaj, balsors vezetett Hazánknak szivébe!