Vers teljes:
Mi is történt ott pontosan?
Mi történt azon a véráztatta porondon?
Noha jócskán kopnak már az emlékek,
A történéseket én most nektek elregélem.
Annyi minden történt abban az időben.
Forrongott a világ, kemény harcok voltak keletkezőben.
Nem is tudom, hogy a regémet most hol is kezdjem,
Hisz Mohács korunk meghatározó csatája kell legyen.
Mikor itt hagyott minket, megbecsült királyunk,
Ulászló, az országunk romokban állott,
Egyetlen reményünk egy tízéves fiú volt,
Kinek az ölébe a trón egyszer csak odahullt.
Lajos egy megürült kincstárat vehetett át,
Miközben az ellen hazánkra csak fente rá a fogát.
S miközben folyt a zendülés, hogy ki kormányozzon,
A forrongó világ figyelme kis országunkra vándorolt.
Mikor megalakult a Tanács, mely kormányzott Lajos helyett,
Az ifjú király a Huszonnyolcak árnyékába telepedett,
S tőlük kapta a kért és kéretlen ötleteket,
Hogy lehetne hazánk újra nagyhatalom Mindenek felett.
De az ország gyenge lábakon állott,
Lajos sem tudta megmenteni ezt a királyságot.
Mohács veszte így a belhatalmi harcokon múlott,
Miközben a Török célpontja hazánkra vándorolt.
Szulejmán már akkor kinézte hazánk,
Mikor még apja vezette a fényes birodalmát,
S habár Szelim nem jutott el soha hozzánk,
Az új uralkodó fő célpontja bizony Buda volt immár.
Nem volt nehéz dolga, hiszen kitaposták az utat,
Magyarhon környező területeihez már régóta török vér tapadt.
De mégis mit tehetett volna Lajos?
Ki, alig húsz évesen egy olyan földet tapos,
Ahol elődei, a Nagy Hunyadik visszaverték e törököt,
S a Tanács, mi mögötte állt, eljátssza a főnököt.
Hát hogyan is dönthetett volna jól a királyunk?
Mikor mellette és mögötte is egy nagy ellenség állott.
Szeptemberre már forrott a levegő.
Bár addigra sem vették komolyan a túlerőt.
S habár a magyar sereg bátran odaállt a törökök elé,
Mi huszonötezren vártuk a csatát, s dalainktól zengett az ég.
De súlyos vereséget mért ránk az ellen,
Ki nyolvanezres seregével lezúzott mindent,
Mi útjába került, mire ideért Szulejmán,
Lajos már halott volt, s árván maradt hazánk.
Csúnya túlerővel álltunk akkor szemben,
S szövetségeseink árulása is növelte az Ellent.
Hűen kitartottunk volna, de a hadseregünk
Bevárta az összes oszmánt, s mi nem menekülhettünk.
Vér áztatta Mohács földjét alig egy nap alatt,
Rövid csata volt, s híre még aznap elérte a közelgő falvakat.
Szulejmán jelezte, hogy itt ő még nem áll meg,
S Buda felé menet a kormányzással Szapolyait bízta meg.
Ez volt ám az árulás a javából,
De már nem maradt honfi, ki ezért bosszút kiáltott.
Szapolyai lett az új uralkodó,
S e vér áztatta földön kormányzott a Bitorló.
Minden hithű magyarnak fáj még ma is Mohács,
Hol a hazaárulás még máig is bosszúért kiált.
De hiába telt el az az ötszáz év,
Bosszú nélkül, szívünkben még mindig csak a harag ég.