Vers teljes:
Mohácstól délre egy dombban alusszák örök álmuk hős vitézek, dicső urak.
S velük együtt magyar történelmünk aranykora.
A végjáték mar elkezdődött még 1526 előtt.
Csak ezt akkor se vették komolyan az urak, a király, de még a büszke nyugat sem.
Lehet a parasztok egyenes kaszai s vad lázadása vagy az igazságos király eltávozása volt a gyűjtőpont.
Egy bizonyos az ország katasztrófa felé tartott.
Mikor Nádorfehérvar elesett akkor már lehetett tudni, hogy a vég közeleg.
Nem is odázódott sokáig az ítéletnapját a balsors.
Helye is meg lett hamar.
Maroknyian buzgó vakmerőségből támadtak és ezzel bevégezték saját sorsukat.
Vas vasnak, ember embernek feszült ott.
A tüzet köpött szörnyek martak-tépték a magyar daliákat.
Az ég is háborúba kezdet kis patakból folyót duzzasztott.
Halálos örvényében királyunk is bele fúlt.
Nem kellet nagy háború.
Egy kis csata is elég volt, hogy egy fényes múltú ország félhold árnyékában tengődjön 150 évig tovább.
E föld mélyben Árpád nemzetsége nyugodott.
Az ahol egy lovagkirály dicsőséget dicsőségére halmozott.
Az, amelyiknek fényes csillagát a hollók a magasba repítették.
Az most felkoncolt meggyalázott testtel hevert Európa közepén.
S mikor e tájon végigfut a szél megsimogatja e halmot.
Nem vádolja a benyugvókat, hagyja pihenni a csontokat.
E dombnak öröksége mai is ott van a mindennapokban.
Csak e gyászos napot sose szabad feledni, míg ember él e földön.
,,Több is veszett Mohácsnál."-mondják.
Szerintem annál több azóta sem veszett el, mint ott aznap.
Kivonult büszke, fényes páncélú seregünk élén királyunkkal.
Kinek nagyobb gondja volt kutyái étkezése, mint a haza sorsa.
A török meg eltökélten érkezett a hidakat is felégette maga mögött mindet.
Azt is tudta, hogy a hollók fekete szárnyai nem védik már az országot.
A magyarság, mint dölyfös kakas a maga szemétdobján nem törődve rohamra indult esztelen.
Bele a janicsárok ágyútüzes üdvözlésébe.
Dúlt a harc, s mikor már veszni látszott minden menekült mindenki.
Árkon-bokron megáradt Csele patakon.
A sok kevély fej dárdára került vagy szégyenítő fogságba.
Így vette kezdetét 150 évnyi gyalázat ott aznap Mohács mezején.
1526
Véget ért az aranykor.
Gyűltek már a viharfellegek az ország felett.
1526
Az igazság fekete madara már sírban nyugodott.
A parasztok királya tüzes trónusán befejezte rövid uralkodását.
1526
Ezek az intőjelek sem voltak elegek, hogy észrevegyék, hogy a végjáték közeleg.
Inkább a kincstárat ürítették, adóssá téve Dobzse Lászlót.
1526
Mikor eljött a pillanat, inkább egymással vitáztak.
Cserbenhagyták királyuk s országukat.
1526
Büszkén törtek oly dicsőségért, melyet az ágyuk tüze egy pillanat alatt tépett szét.
Vérzett ott el ember, állat és a nemzet sorsa is.
1526
Mohács véráztatta mezején máig lengedező szélben hallatszik az összeomlás hangja.
150 évnyi rablánc csörrenése keveredik bele.
1526