Előttem a rettenet,mit
az oszmánok keresztény
hőseinkkel tettek,és Mohács
a földdel egyenlő lett.
Hiába a hősies kitartás,cseh,
német,lengyel segítők,
nagy volt a túlerő,Budáig
büszkén vonult az oszmán haderő.
Nem látogatóba jött,
százötven évig maradt,
megrokkant Magyarország
a súlyos teher alatt.
Ötven éve tanultam,ma is
így gondolok vissza,
ahogy Magyar László nevű
tanárom nekünk tanította.
Előttem a vész utáni csend,
az elnémult táj,
nem maradt semmi épen,
és meghalt ll.Lajos király.
Mi történt ezután?
Az elmenekült lakosok lassan
visszatértek,sokácok,németek,
magyarok közös akarattal
a tájba életet leheltek.
Ezeréves történelmünk félidején
történt a sorsfordító rettenet,
a másik öt évszázadba telt,hogy
Mohács begyógyítsa a sebeket.
Kevés békeidőben oly sok munka,áldozat kellett,
hogy mára Mohács virágzó várossá váljon,
és a Hősöket soha nem feledve évente
ünneplő tízezreket várjon.
Moháccsal ünnepel az ország,
a telet búcsúztatjuk zavarjuk el,
de lelkünk mélyén ott a fohász:
"Soha a rossz! Csak a jó jöjjön el!"
Ebben bízva,élünk, dolgozunk tovább,
hisz' annyi támadás ellenére miénk a
Szent Korona ezeréves országa a
Dunával együtt: Hazánk Magyarország!