Vers teljes:
A köd leereszkedett Mohács mezőire,
márványtáblák kora, történelem súlya
nehezedik az időn.
De hallgasd csak, mit suttognak az árnyak,
szellemek, akik e földet szenvedésük nyomán
örököli.
Bátorságuk emlékét fújja a szél,
de nemcsak a veszteség,
hanem a jövő ígéretének szárnyát is.
Kardok csörömpöltek,
de a szívek nem törtek össze,
csak a föld, ahol nőttek a remények magjai.
A csata után, amikor a csend borul,
a szív, mint elfeledett fáklya,
még égni próbál a sötétben.
Nem csupán a hősök, hanem a túlélők
is tisztán látták az éjszakai csillagokat,
és tudták: minden nap újra kezdődik.
A történelem harcait nem feledjük,
de az új napok reménye
meghalad minden bánatot.
Mert Mohács tanította meg,
hogy a szív ereje,
mint a folyó, amely elönti a földet,
örökké áramlik.
Emlékezzünk hát a hősökre,
de ne csak a fájdalomra,
hanem arra is, hogy a remény szárnyain
emelkedhetünk a jövőbe.
Minden lezárt fejezet egy új kezdet,
és minden hős hite él tovább,
a szívünkben, a történet folytatásában.