Mohács fekete földjén vérgyökerek futnak,
és alant a mélyben hős szívek hunynak.
Nincs már ott nyár, örök ősz ül tort felettük.
Tömegsírban a múlt, de sohasem felejtjük!
Nagy Szulejmán szultán hajdan eltervezte.
Magyar földre támad, hogy azt megszerezze.
Az Úr ezerötszázhuszonhatodik évében.
Megindult a török fényességes Allah nevében.
II Lajos bátor és hűséges magyar királyunk.
Esküvel fogadta, hogy megvédi országunk.
Nem félt a törvényhozó padisa kardjától.
A yataghan élétől sem a janicsárhad nyilától.
Lajos király még ifjú volt és erejében telve.
Okos és művelt a világ hét nyelvét beszélte.
Gyorsan forgatta kardját, éles esze vágott.
A magyar nép ily nagy uralkodóra vágyott.
Jöttek a követek Pargali Ibrahim pasától.
- Vigyázzon a magyar a török támadástól !
Mert az augusztusi égbolt oszmán csillaga.
Nagy Szulejmán szultán győzelmét jósolta.
Lajos király nem ijedt meg e szavak hallatára.
Összehívta nemeseit hadi tanácskozásra.
- Mi magyarok itt a Kárpát- medencében.
Megvívjuk a csatát nem bélyegez szégyen!
-Segítséget kérünk az európai országoktól.
A fuggerektől, I Ferenctől és I Ferdinándtól.
Jött is hamarjában a nem kívánt válasz.
- Nem leszünk a magyar királyságnak támasz!
- De Isten velünk lesz ! Kiáltott fel a király.
Nem kell nekünk több árulás és viszály.
Indulnunk kell, mert vár a mohácsi csatatér.
Megharcolunk az igazunkért és a hazánkért !
- Isten velünk lesz ! Harsogta a magyar nép.
Isten hitünk egy és egy bennünk a szándék!
És elindultak a szent korona zászlója alatt,
de a néma tájon csak bús dallam fakadt.
Tomori Pál, érsek és jó szólamú hadvezér.
Nehéz lovasok atya a mellvértje szentfüzér.
Jobb szárnyon csatarendben felsorakozott,
de felettük a nyári napsugár elkomorodott.
Bal szárnyon Perényi Péter főispán serege.
Középen ágyúk és a király gyalogos menete.
Holló reppent a magasba szárnyait kitárta.
Vibráló hangjában a vészt hamar jósolta.
Ibrahim nagyvezír nagy erőkkel támadott.
Elfoglalta Eszéket és a szép Pétervárot.
Majd hidat építve átkelt a Dráva folyón.
Nyomult előre a Karasica mocsárfogón.
A törökök bal szárnya a ruméliai lovasság.
Jó harcosok, bátrak és erényük a gyorsaság.
Mielőtt letáboroztak volna a széles rónán.
Bathányi lovasai megrohanták a pusztán.
Menekült a török puskát és kardot vesztve.
A magyarok nyilaitól senki sem volt mentve.
Repültek a nyilak és az íjak is megfeszültek.
Szablya és a pajzs egymásnak szegültek.
II Lajos, magyar király mindezek láttára.
Parancsot adott egy újabb támadásra.
Nem várta be a segítségül érkező sereget.
A németeket, szerbeket és a cseheket.
Haj, de megindult több százezer janicsár.
Háromszáz ágyú dörrent a bevárt csalinál.
Megérkezett az anatóliai híres lovas csapat,
és kegyetlenül lemészárolták a magyar hadat.
Lángolt a föld, füstkarikák szennyezték az eget.
Jajgatás és siralom borzolta a vér áztatta földet.
Lajos királyt megsebzett egy hosszú nyelű dárda.
Végül a király kézéből sújtott le halálos szablya.
Majd futott a megáradt Csele- patak vizéhez,
melynek színe hasonlított a vitézek véréhez.
Piros hajnal derengett a néma dombok felől.
Hullámzott a Duna és szél támadt kelet felől.
Lajos megragadta lovát és a kantárszárat,
de a ló nem adott biztonságot gazdájának.
A király beleesett a hullámzó víz mélységébe.
Mohács, Élet és Haza a szörnyű veszteségbe!
Szulejmán az égen egy csonka holdat látott,
mely a magyar földre már csak alig világított.
Majd megeredt az eső és elmosta a helyet.
Tomori átszúrt szívén a meggörbült keresztet.