Magyar sereg huszonötezer főt számlál,
sínylődő népnek senki sem segédkezett.
Ország nem hajlott meg, mint szélben a nádszál
most összecsapás ideje elérkezett-
Harcok kohójában edzett Janicsárok,
Topcsik tüzében, széllel száguldó Szpáhik.
Szilaj oszmán ördögök rontás reátok,
pirkad, Müezzin előének hallik.
Török zsoldost hajtja harc utáni vágya,
morcos Mamelukok hunok vérét innák
Süveg, fejen maradjon, magyarok álma,
meghalnak mintsem, legyenek terelt birkák.
Megcsömörlött ágyuk vasgolyót okádnak
Szapolyai, Tomori hadrendet állít.
Oly sokan adtak ma randit a halálnak,
városka tornyában, harang delet kondít.
Törökök erejét, mocsár mélye szívja,
magyar vezetés terve bejönni látszik.
Rengeteg oszmánnak ez marad a sírja,
kiömlő vértől a víz vörössé válik.
Kardvasak csattannak, íj húrok feszülnek,
a szerencse szajha, fordítja farát.
Keresztény csapatok csapdába kerülnek,
lemészárolt ezrek, szolgálták a hazát.
Királynak vértezetét, lova se bírja,
hogy csak magát mentse, menekülni próbál.
Megáradt Csele patak lészen a sírja,
most magyar királyság, így nem sokat kóstál.
Mohácsi mezőn, csatát vesztett magyar hon,
Buda veszte, állam három részre szakad.
Jön török hódoltság másfél évszázadon,
büszke, szabad, magyar tudatunk meghasad.